Egy mecénás dicsérete – válogatás dr. Radnai Béla műgyűjteményéből
2011. július 9. és október 30. között tekinthető meg az „Egy mecénás dicsérete – Válogatás dr. Radnai Béla műgyűjteményéből” c. időszaki kiállítás Veszprémben, a Dubniczay-palota Várgalériájában (Vár u. 29.). A veszprémi Művészetek Háza által működtetett Várgalériában kiállított művek Győrből érkeztek városunkba. Dr. Radnai Béla orvos és műgyűjtő (1891-1962) – az egységes magyar gyorsírás feltalálójának – hagyatéka 1997-ben került a Győri Városi Művészeti Múzeum kezelésébe. Dr. Radnai Béla az 1930-as években kezdte el kortárs művészek alkotásait gyűjteni. Kollekciójának magját az un. Gresham-kör tagjainak és művészbarátainak munkái alkotják. E gyűjteményből válogatta a Várgaléria tárlatának anyagát a kiállítás kurátora, Grászli Bernadett (művészettörténész, a Győri Városi Művészeti Múzeum igazgatója).
A kiállításon a két világháború közötti magyar művészet olyan kiemelkedő alakjainak jelentős művei tekinthetők meg, mint: Rippl-Rónai József, Gulácsy Lajos, Szőnyi István, Egry József, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Derkovits Gyula és Bornemissza Géza festményei illetve grafikái, illetve Medgyessy Ferenc, Beck Ö Fülöp és Pátzay Pál szobrai, kisplasztikái.
A magyar posztimpresszionizmust a kiállításon Rippl-Rónai József (1861-1927) képviseli. Az ún. kukoricás korszakának – sajátos pointilista festésmódját tükröző – egyik főműve a Maszkos csendélet (1910). A tárlaton Rippl-Rónai festményét és grafikáit Gulácsy Lajos (1882-1932) belső birodalmát megidéző rokokós ízű rajzai övezik.
Szőnyi István (1894-1960) a posztnagybányai festészet egyik legjellegzetesebb képviselője, a Ghersam-kör meghatározó tagja. 1923-ban Zebegényben telepedett le, ahol sorra rajzolta, festette a Dunakanyar és az ott élő falusi emberek által megihletett műveit pl: Zebegényi kert, Gyümölcsszedők, (1935). Szőnyi a nagybányai plein air és tiszta festőiség modern szellemű továbbfejlesztője, a fény formabontó, ugyanakkor teret szerkesztő lehetősége között kereste az egyensúlyt.
Bernáth Aurél, (1895-1982) a posztnagybányai stílus iskolateremtő mestere. Meditatív festményei a tárgyi világot szellemi síkba vetítve, érzékien jelenítik meg. Bernáth Aurél expresszionista periódusa után a látványelvű festészethez tért vissza. Képein előszeretettel alkalmazta a belső teret a külső tájjal összekötő ablak- és terasz motívumot, mely az Ősz c. (1930) atmoszférikus, párába burkolózó művét is jellemzi.
Egry Józsefet (1883-1951) is szoros szálak fűzték a posztnagybányai iskola törzsgárdájához, az ún. Gresham-kör művészeihez. Münchenben, Párizsban és Ferenczy Károlynál tanult. 1918-tól a Balaton mellett dolgozott, s az ottani táji motívumokat ábrázoló, ragyogó festményeivel a látvány elemeinek felbontása és újrarendezése útján teremtett önálló, szubjektív képi világot. (pl.:Napos domboldal, Napkelte, Parton ülő). Tájképein örök emberi tartalmakat fogalmaz meg a fény összetartó, konstruktív erejére építve.
Derkovits Gyula (1894-1934) a Nyolcak útját folytatta. Rövid ideig Kernstoknál tanult, de a 20-as évektől az expresszionizmus formanyelvén alkotott. Életművében a munkássorsot fogalmazta meg a festészet új jelképeket is teremtő eszközeivel. Művészetének utolsó négy éve egyéni stílusa kibomlásának ideje. A montázskompozíció, a több nézőpontos képszerkesztés, a formai és fogalmi tömörítés jellemzi műveit. Az Otthon (1927), a Bolgárkertészet (1929), az Igásfogat (1931), a Cukorkás (1933) és a Kendős nő (1932) c. festmények árnyalt képet ad stílusfejlődéséről és témavilágáról.
Az 1928-ban megalakult szentendrei művésztelepen bontakoztak ki a harmincas évek közepétől a magyar művészet megújuló avantgárd törekvései. A szentendrei iskola festészetében Barcsay Jenő (1900-1988) a konstruktivista irányt képviselte, amellyel a későbbiek során iskolát teremtett a magyar piktúrában; ennek az átmeneti korszaknak egyik legszebb példája a Dombos táj (1934), és a Szentendre szűk utcáit, ipari környezetét és környező dombjait megörökítő festmények.
A kiállításon bemutatott közel 60 alkotás három, tematikusan is jól elkülöníthető terembe rendeződik. Az első helyiséget a művek témája alapján akár nevezhetnénk az „emberélet” termének is. Itt tekinthetjük meg Szőnyi István: Társaság, Asztal körül (1931) és Beszélgetők (1939), c. festményei mellett az anya és gyermeke kapcsolatát ábrázoló bensőséges hangvételű rajzait, vagy akár iszákos férfiakat ábrázoló műveit. Ugyancsak e teremben kaptak helyet Derkovits művei is, melyek az otthon melegségét éppúgy megjelenítik, mint a kávéházi életet. A képet Medgyessy Ferencnek az alföld parasztságáról mintázott, rusztikus és kisléptékben is monumentális hatású szobrai övezik. A második terem műveinek témáját a Balaton és a Dunakanyar tájmotívumai határozzák meg. A harmadik teremben aktok kerültek bemutatásra, itt tekinthetjük meg Szőnyi István, Rippl-Rónai és Hincz Gyula aktjai mellett Pátzay Pál Vetkőző c. klasszicizáló hagyományokat modern érzékiséggel ötvöző szobrát.
